végre

Én: én tiszteletben tartom, hogy neked mi mindenről kellemetlen beszélni, de te meg vedd figyelembe: nekem nem, és úgy lettek dolgok az életem részei, hogy semmi bajom velük, semmi olyan bajom nincs velük, mint neked, és igenis nagyon fontos részei a személyiségemnek, viselkedésemnek, mindannak, ami vagyok. amit ismerned kéne jobban. a békesség kedvéért

K: nem vok benne biztos hogy ezt jól értelmezem

Én: hogy értelmezed?

K: „nekem nem, és úgy lettek dolgok az életem részei, hogy semmi bajom velük, semmi olyan bajom nincs velük, mint neked” - ezt kb sehogy, de legalábbis valszeg rosszul

Én: én arra gondolok, hogy egybe látom az elmúlt másfél évet. és az egésszel tudok mit tenni. melletted létezni, téged az életemben látni, helyedet tudni. A másfél éve történtektől függetlenül, de azokkal együtt vagyok képes élni az életem, járni, elindulni egy úton, ami valószínűbb, hogy az én utam, mint nem. És beleférsz. mert megoldottam, átgondoltam, végigkínlódtam, amit kell, és megszabadultam. És ezért nem kellemetlen. De az életem fontos része volt. enélkül nem lehet engem látni. neked sem.

K: mitől szabadultál meg

Én: Attól, hogy függne tőled bármi az életemben.

Én: Valószínűleg meleg vagyok. ez azért még tesztelés alatt van, de tudok olyan kijelentéseket tenni magamról, amit másként nem lehet magyarázni. és te voltál, aki ezt egyértelművé tette. aki miatt megtaláltam magamban valamit, amitől minden sokkal inkább a helyére került, mint előtte volt. meg érthetővé vált. na most ezt valószínűleg mindenki úgy élte volna meg első körben, én úgy éltem meg első körben, hogy mindennél fontosabb voltál te, aki miatt ez bennem kiderült, mintha minden, az egész, az egység, a kirobbanó vágyak, gátlástalanul kitörő érzelmek, kizárólag ettől függtek volna, tőled.  Ezt elveszíteni.... azt hittem belehalok. mert azt hittem, hogy a világegységet vesztem el. és 2 dologra jöttem rá, amikor végigcsináltam D.-val ezt az egészet: arra, hogy ez tényleg így van: én tényleg halálosan szerelmes vagyok, és te tényleg nem. na, itt szakadt el a cérna. a mai napig rémületes a pillanat emléke is.

Én: kérdezhetsz, ha akarsz, nem kell monológnak lennie.

Én: mert akármilyen könnyednek tűnök is: jelentem, szétesett az életem

K: no?

Én: és ez volt az a pillanat. a szitu neked - nyilván másért - szintén rossz volt: én akkor értettem meg: meleg vagyok, és elvesztettem, sőt sosem volt enyém az, ami kihozta. el kellett kezdenem megemészteni ezt az egészet. minden, amit magamról gondoltam, megkérdőjeleződött. és egy új egységbe kezdett pár hónap alatt összeállni. elkezdtem emberekkel beszélgetni erről, elmondani,  és valahogy úgy nyár közepére, augusztus, valahogy eljutottam odáig: ez már tőled tök független.  sosem lehetsz egy ember a 6 milliárdból nekem. de az sem vagy, akitől függne az én emberi boldogságom. ez fontos volt nagyon. De sem azt, amiért melletted állok - mert tudod, viszlek magamban téged, amíg élek - sem pedig az a maradék indulat, amit mondjuk a D.-os sztorival kapcsolatban érezni is fogok mindig (mert ekkor fogtam fel a dolgok jelentőségét, és ezt akkor éppen elviselhetetlen feszültségként és fájdalomként éltem meg), ezek egyike sem érthető meg anélkül, hogy én mit hogy éltem meg. mégha százszor kellemetlen neked.  érthető ez így?

K: igen

Én: számomra a te szereped egy fontos fordulópont. amiért hálás vagyok a sorsnak. ha okolnálak, vagy elkerülhetőnek gondoltam volna valaha is, biztosan nem tudnék hozzád se szólni. nem így van.  de azt se gondolom, hogy ezen kívül sok múlt volna rajtad. és ez az egész tök független attól, hogy te mit mért csináltál. amit leírtam, az rólam szólt.

K: ezeket a dolgokat hamarabb is leírhattad vna. nem szemrehányásként. nagy része nem ér meglepetésként. sőt szinte semelyik, de kellett volna hogy hamarabb írjál magadról

Én: nemigen lehetett veled beszélni. baromira hárítottad, hárítod ezt az egészet. nem gondolod?

K: inkább nem mertem erről beszélni. de lehet h ez ugyanaz

Én: igen, ez ugyanaz. pedig fontos lett volna: amikor azt mondtam, én tudok, komolyan is beszéltem. ezt olykor nem hiszed el nekem. hogy komolyan úgy gondolom, amit mondok

K: igen mert voltak olyan helyzetek, amikor ellent mondtál magadnak

Én: milyen helyzetre gondolsz?

K: most nem tudok konkrétumokat

Én: azért a te különös helyzeteidre is volna pár szavam. szerintem eléggé rádlátok ebből a szempontból. de ezt se engedted elmondani

K: kilengések? ez rossz szó amúgy

Én: a kilengés, az valami olyasmit jelent nekem, ahonnan visszatér az inga. én inkább egyértelműségekről beszélek: amikor kiderült, hogy milyen sokat is jelentek neked. amiről azt gondolom, hogy félsz bevallani. pedig semmi olyan nincsen benne, amitől én összekavarodnék. ez a mondat az előzőek ismeretében azt jelenti: semmi, amitől az én, miattad coming outolt lényem összezavarodik. de ettől még lehet nagyon erős kötődés, tele sok haraggal. meg bizonytalansággal, meg szeretettel és tisztelettel. versengéssel.

K: az utóbbit nem értem

Én: mindjárt megmagyarázom. de eddig helyesek a megállapítások?

K: igen

Én: egy csomó olyan szitu volt, amikor le akartál győzni. valahogy bebizonyítani, hogy nem vagyok tökéletes, te ügyesebb vagy. :) pedig nyilván nem vagyok tökéletes,, és te egy csomó mindenben jobb vagy. azt hiszem, megvan bennem sok olyan dolog, amit te szeretnél magadra jellemzőnek tudni. csak nem találod, vgay nem hiszed, hogy megvan benned.

K: nem vettem észre hogy versenyeztem vna

Én: sokszor éreztem magam viszonyítási pontnak számodra.

K: én azt gondolom h értelmesebb, humorosabb stb vagy mint én. de egy ideje tudom hogy én más vagyok. nem leszek olyan mint te, és már nem szeretnék mert az nem én lennék.  valahol meg kéne találni anyám házán kívül, hogy hanyas vagyok. majd egyszer.

Én: minél hamarabb, ha mondhatom ezt. jobb lesz neked.

K: ...már csak évek kérdése... halálosan idegesít hogy nem ismerem a blogodat :) még mindig. és ezt nem burkolt kérésnek írtam, hanem eszembe jutott

Én: de menjünk vissza másfél évet: belepottyantam az életedbe. különben azt a mai napig úgy gondolom, hogy belehívtál. és találkoztál egy olyan emberrel velem, aki hirtelen nagyon megfogott. szerintem ez igaz állítás. a személyisége. felnéztél rá, meg akartad szerezni az életedbe, és elég gyorsan peregtek az események. amiknek én is alakítója voltam. baromi intenzív volt az is, amit te átéltél, az is, amit én. jól összezavarodtunk, az biztos. senki se tudta, hova keveredett. ha még ehhez hozzáveszem, hogy aki ennyire ideálkép, mint én akkor lehettem, azt egyszerre szereti és gyűlöli az ember. mindkettőt azért, mert olyan, és azért mert akkora a szerepe. pláne te, aki alapjában véve nagyon nehezen kezeli, ha kötődik, mert retteg tőle.

K: nem volt semmi gyűlölet

Én: pedig van benned harag. azon a csütörtök estén volt. olyan részeg voltál, hogy semmit se tudtál magadról, és kijött mind a kettő. a szeretet is, a harag is. a körmeid nyoma két napig fájt a kezemen. nagy szeretet és nagy harag volt, ami kijött rajtad. és bennem azok a gondolatok fogalmazódtak meg közben, amit az előbb leírtam. és nem vágy. mert az nem volt benne.

K: az nem az volt, bár csak találgatni tudok. de ált ha olyan szintre iszom magam, akkor minden emberi lényt szétkapnék darabokra

Én: K., nem baj a harag. épp mondom, hogy természetes

K: (az ilyenekből lesznek később a tömeggyilkosok)

Én: nem. azoknak nem kell inniuk hozzá.

K: de nem irántad volt

Én: én voltam benne. én is része vagyok az életednek. annak az életednek, amiben lévő dolgokat nagyon tudsz szeretni (azt időnként jól titkolni) és nagyon tudsz gyűlölni is. haragudni. néha csak azért mert szereted őket

K: ennyire ellentmondásos lennék?:S

Én: nem. ez tök logikus. egy ember, aki fél szeretni, fél a gyengédségtől, az az ember el akarja taszítani biztonságos távolságba mindazt, ami magában hordja a csalódás lehetőségét. előre haragszik a csalódás esélye miatt

K: jó hát az ilyen ember ne szaporodjon:D. szánalmasnak gondolom a működési elvemet

Én: ezt se engedted elmondani: az estének egy részén csak azért, mert szükséged volt rá, hozzám bújtál. tök ártatlan helyzet volt. az előbbiek ismeretében elhiheted. és élvezted. egyszer csak mondtál valami poénosnak tűnőt, csakhogy megszakítsd a pillanatot. én meg nem reagáltam. a reakció: még jobban hozzám bújtál. és újra egy hülyeség, én még mindig nem tettem meg a szívességet: nem hagytam abba a nyugtonlevést, és még mindig ott állnánk a szoba közepén, ha nem kezd leszakadni a derekam attól, hogy tartottalak. nem szánalmas a működésed, hanem sokféle félelemmel teli. pedig nagy szükséged van a szeretetre. el kéne fogadnod

K: szar ügy. nekem

Én: igen, a csalódás lehetőség. sosem bizonyosság. mi a szar ügy?

K: „hanem sokféle félelemmel teli”

Én: és ki mondja, hogy ez változtathatatlan? épp azért akartam volna elmondani, mert szólt a szitu a benned rólam élő képről, amit te féltél átgondolni, és szólt rólad: hahó, kicsi lány, nem vagy ám érzelemre képtelen, csak folyton szeretnél biztonságban lenni azoktól a dolgoktól, amik megérintenek igazán. de közben nyúlsz ám értük. kellenek neked. akkor vedd el. novemberben azért hallgattam el, és kezdtem nem nyúlni utánad, mert én ezt akartam elmondani neked, de te egyszerűen nem voltál hajlandó elhinni nekem: segíteni akarok. valamit elmondani, amit fontosnak érzek, szól rólad, és rólam is, és teljesen ártatlan. nem voltál hajlandó meghallgatni. én meg azt gondoltam akkor: küzdjön érted az, akitől elfogadod. én nem tehetek róla, hogy annyira félsz velem igazán beszélgetni, hogy inkább tovább növeled a bizonytalanságod.

K: köszönöm h elmondtad