sodrás

Jelentkeztem a listára. Hú, de titokzatos, még mindig nem tudni, hol lesz. Azt meg végképp nem tudom, elmegyek-e.

Úgy érzem magam, mint aki egyszer ész nélkül belegázolt egy folyóba, ismeretlen tájon, ismeretlen talajon. El is merültem hirtelen benne. Az áramlás forgatott, eltűnt a föld a talpam alól. Nagy nehezen kikászálódtam belőle. De a parton lihegve egyszer csak rádöbbentem: túl sokáig voltam a víz alatt, meg kellett volna fulladnom, ha ennyi ideig nem kaptam levegőt. És ekkor felfedeztem: kopoltyúim vannak. De akkor mit keresek a parton?

Most állok térdig a folyóban. Nagyon erős a sodrás, néha alig-alig bírok megállni. De még egy lépés, és talán elragad. Ha kopoltyúim vannak, akkor mért félek? Mert teljesen más közeg, amire egyszerre vágyom és rettegek tőle. Vágyom a vízbe, de meg kell tanulnom úszni. Más a közeg, mások a szabályok, és egyáltalán nem ismerem, milyen veszélyek vannak benne. És mégis: soha életemben nem éreztem annyira a helyemen magam, mint amikor ez az őrült ár elragadt. Ha belemegyek, végleg el fog ragadni. Nem fogom tudni megállítani. Már nem is akarom majd megállítani. De hova sodor? Néha annyira elbújnék a sorsom elől.

Aki közben a parton áll, és támogat engem, mondja: menj csak, fogalma sincs róla, miről beszél.

Mostanában nagyon egyedül érzem magam. Nem pártalannak, hanem közegtelennek.