Különös csütörtök este...
Beleláttam. Elmesélte a világát. És engem is benne. Szavak nélkül, gesztusokkal, érintésekkel.
Csak szavak jutnak eszembe, amiket éreztem rajta. Kötődés, harag, félelem, bizonytalanság, nagy intenzitású, ellentétes érzések. Vágy kevés. Az ölellek-széttéplek kettőssége.
Azt tudtam, hogy mélyek az érzései, csak rejti őket. Most is a kontrolltalanságig kellett innia magát, hogy ezek kijöjjenek. Nem is emlékszik az egészre. De az összetettsége meglepő volt. Fogni akart, és bántani. Körmeinek nyoma még tegnap is fájt a kezemen.
De el fogom neki mesélni, mi az, amire nem emlékszik. Józanságában semmire nem lát rá. Pedig enélkül majd szabadulni sem tud, hiába akar.
És én sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése