álmaim vasárnapja

Kr.: Hali !jobban érzed már magad?

Én: elvagyok, főzögetek, és megpróbálom rávenni magam valami értelmes cselekvésre. mondjuk a 4 témazáró dolgozatcsomag körül

Kr.: mondta is tegnap L., hogy milyen jó, hogy játszott veled, mert akkor te sem unatkoztál, meg érezted magad rosszul..... hát úgy látszik az eszetlenkedésen kívül (meghogy rendszeresen "rókázik" a jelenlétedben) figyelni is tud :) )....

Én: hihetetlen a kölök néha, tényleg

Kr.: szerintem azért is eszetlenkedett, mert ilyenkor érzi, hogy valami nem stimmel, és bohóckodással próbálja oldani a feszültséget.... mert hogy ezt múltkor mondta, hogy ő akkor szeret bohóckodni, ha  a felnőttek kínlódnak, vagy valami ilyesmi... :)

Én: nem kínlódtam. csak nehezen illesztettem bele magam a társaságba. ez nem az a hétvége volt, amikor az olyan magától értetődő lett volna. de erről most ennyit.

Kr.: ja. de miért? mondjuk nekem most nincs reális képem, mert én nagyot küzdöttem emberekkel, és baromira leszívta az energiáimat ez a sok dolog. és már nem tudom, hogy pontosan mi zavar.

Én: pontosan ugyanezért. amellett, hogy egyre tisztábban látom, hogy mi minden zavar. de túl fáradt vagyok most ahhoz, hogy ezen a hétvégén kezdjem el helyrerakni a dolgokat.

Kr.: na, akkor te sokkal előrébb vagy mint én, én nem is látom..... nem is tudom, hogy helyre lehet-e rakni, meg egyáltalán mit.... meg pl nem tom hogy egy hét múlva is érzek-e problémát ott, ahol most érzek... meg érdemes- e belefeccelni energiát..... öööö, nagy megnyugvást jelentene (mostanság erre vágyom), ha abban biztos lehetnék, hogyha velem van nyűgöd, azt belemondod az arcomba (hogy túl jussak el első pályán :)) biztos ellenkezni fogok, de akkor is (vagy ki tudja :) )

Én: ellenkezni fogsz. és bele fogom vágni az arcodba. két okból. mert szeretlek, és mert gyakorlatilag 1 hetet dühöngtem rajtad és magamon. de még higgadnom kell, és még reálisabban és egyértelműbben megfogalmazni magamnak dolgokat. amiket majd el fogok mondani. ebben biztos lehetsz.

Kr.: hát tudod, akkor megkavartam az állóvizet. úgy gondolom, hogy sokkal jobban jársz, ha velem küzdesz, mert utánam a világgal már kismiska :) amúgy meg hát szerintem nem is sejted, hogy mennyire nem ellened, meg a dolgaid ellen vagyok. úgy érzem, hogy ideális alany vagyok, hogy a pimaszságommal, kérdéseimmel, provokálásommal betöltsem az ideális homokzsák szerepét. úgy gondolom, hogy neked dühüngened kell. régen azt mondtad, hogy kos vagy oszt azé.... de most az egyszer  azt mondom, hogy lehet, hogy ki kéne próbálni, hogy nem mondod el a dolgokat, majd a cselekvés kihozza. Most, ebben a pillanatban úgy gondolom, hogy a beszéd súlya nekem most nem sokat jelent, most a cselekedetek kellenének nekem, és én is azt teszem az én életemben.most azt gondolom, hogy üresen járatom a számat én is, más is. mert tettekkel igazolnom a gondolataimat. csak a visszajelzést kérem, hogy gond van velem..... az a baj, hogy hiába vagyok kiváncs dolgokra, ha dühöngsz. de nem biztos, hogy meg akarom várni, amíg elmondod, inkább ha kiderül.... :) Ragaszkodnék most értékekehez, emberekhez, és nincs türelmem a kimndatlanhoz, amíg kimondódik. Szeretnék veled beszélgetni az én hülyeségeimről, de nem bírok, ha így látlak, hogy nem bírsz figyelni. emiatt inkább most cselekvőset játszanék - akár magammal :). Igen, azt hiszem most ezzel van tele a tököm, a mások  nyűgjeivel, a mások gondjaival, a mások dühével, a nem tisztázott dolgokkal, hogy változnak játékszabályok, de nem szólnak, hogy változtattak, csak azt, hogy hééé, már más a szabály, tegnaptól... ja, és mér hőbörgök, ha ezt szóvá teszem. szóval, most kicsit visszalépnék elvi szinten. asszem. nem vissza, hátrébb. a nyakam miatti nyomás miatt azt érzem, hogy az ember azt hiszi, hogy mindenre van ideje, és akkor van alkalma bármikor, amikor akarja. és kezdek rájönni, hogy ez nem így van, és emiatt türelmetlen vagyok.

Én: akkor most egész komolyan. nem véletlenül mondtam, hogy most erről ennyit. mert higgadnom kell. hogy az indulat ne nyomja el a tartalmat és az egész értelmét. te soha az életben nem tapasztaltad, mennyire tudok rombolni, sose érezted. igazán örülök, hogy ismét elmondtad, hogy mihez tartsam magam. és hogy mi lesz nekem a jó. régóta tudjuk, hogy teljesen más a ritmusunk, más az érzelemvilágunk, és az ami tett a te szemedben észrevehetetlen az életemben, az én számomra néha óriási eredmény. nem tudok azzal mit kezdeni, hogy a saját magadnak állított elvárások szerint kellene működnöm, amikor nem tudok. ha ezzel szerinted vesztegetem az életem, hát igazából magamnak csinálom. és sajnos nem lesz ez jobb, ha százszor is megkapom tőled. csak azt érzem, hogy szar vagyok szerinted, és képtelen vagyok nem az lenni. ez viszont nem igaz, egyik sem. nem hiszem, hogy el lennék repülve magamtól, és azt gondolnám, hogy istenien csinálok mindent. én vagyok saját magam számára a legnagyobb kritikus, mert én valóban tudom, melyek azok a határok és akadályok, amiket képes lennék legyőzni, és nem teszem épp akkor azt meg. igen, nagyon türelmetlen vagy, a saját életeddel elsősorban, de az enyémmel is. ami persze semennyire nem segít abban, hogy jó látványosan rúgjam fel az életem, hogy te akár vitatkozhass is vele, de megfeleljen az élet felé támasztott elvárásaidnak, meg annak, hogy is kéne élni. épp ellenkezőleg, hihetetlenül blokkkoló érzés számomra. Ilyenkor a válaszod az szokott lenni: ezt én gondolom így, neked nem elvárásaid vannak. pedig vannak. óriási elvárásokkal nézel az emberek felé, amit én detektálok, amióta ismerlek, és elég ritkán ütközik ki a különbség, de akkor nagyon. nem egyszer volt már nagyon fojtogató érzés. és ezen az sem változtat, hogy valóban, magaddal szemben is ugyanezeket állítod. én más ember vagyok. sok szempontból egész más. nem menti azt a tényt, hogy azt érzem, nem tudsz bennem gondolkodni, amikor hozzám beszélsz. te mondod, hogy mindenkitől csak azt lehet elvárni, amire képes. hogy is van ez? ezek szerint én egész másra vagyok képes, mint ami 16 év alatt számomra kiderült magamról? valamelyikünk oltári nagyot téved. ha én, hát akkor azon egyedül én tudok változtatni, mert az, hogy időről időre nekemszaladsz. mert annyira meg biztos vagyok az önismeretemben, hogy a reakcióm a hárítás legyen, az elhajolás. most van az első alkalom életemben, amikor nincs kedvem elhajolni. mert az elmúlt egy évben valami olyan erőset találtam meg magamban, amihez hasonlót sosem éltem meg. olyan biztosságot, annyira helyére került minden, hogy ívesen leszarom, milyennek tűnik az a világ, amihez közeledem. hogy szerinted nem elég gyorsan? meg hogy szerinted, milyen mán az a világ, és nyilvánvalóan harcolsz vele? ezekről nem tehetek. soha életemben nem voltam ekkora harmóniában magammal. és egyszerre sosem voltam ennyire bizonytalan sem.

Kr.: nem is tudok benned gondolkodni, és nem is akarok, ahogy te sem. nem elvárásaim vannak, hanem kérdéseim, véleményem, ha valaki nem felel meg az elvárásaimnak, azzal nem állok le. A büdös életbe nem éreztettem veled, hogy szar vagy, ha az lennél, nem hívnálak a családomban, nem kérném a véleményed, nem érdekelnél. Ha te elvárásnak érzel dolgoka,t az a te dolgod, én is érzel elvárásokat felőled, és van amiben nem tudok megfelelni, meg nem is akarok, de ez nem zavar, mert ennyi vagyok. Az zavar, hogy amíg te keresed magad, meg rendezed az életed pont neked vannak olyan elvárásaid, aminek én nem felelek meg:  mert én nem tudom azt megoldani, hogy ha nyűgöm van, akkor csöndbe vaygok, és elvonulok... és hiába nézek rád, hogy figyelj, nyűgöm van (nem veled, egyébként, magammal, a gyerekemmel, az életemmel, a postással ) akkor 99 százalékban fáradt vagy, melegfront vagy, kimerült vagy... ha mégsem, akkor mondasz valamit magadról, amire bekérdezek, erre megkapom azt, hogy kibaszott okos vagyok, nem gondolkodok más fejével, és könnyű nekem otthonról dumálni. és az a borzasztó hogy nem problémákat beszélünk ki, hanem mindig ez a vége: ki milyen karakter, és újra elmondjuk, hogy ki mit gondol magáról, meg a másikról - de az eredeti téma elsiklik. igen, nekem lennének témáim, amiket pont veled, csak veled vitatnák meg, de nem tudom, ha fáradt vagy, melegfront, stb van. és tudom, hogy meg tudok beszélni veled mindent, de azt is, hogy az én kérdeseimet személyes támadásnak érzed, és azt nem értem miért, holott nekem nem kérdés, hogy mások vagyunk, más hogyan működünk - pont ezért érdekelsz. nekem nem kell bólogató jános, de az sem jó, ha minden felőlem jövő dolgot te pocskondiázásnak értékelsz, vagy annak, hogy szarnak tartalak. talán úgy gondolom, hogy nem az én önértékelésemmel, és kommunikációmmal van baj, mert én leírom mi van, kimondom, és baromira nem azt várom el, hogy mindenben egyetérts velem, sőt, engem a különböző vélemény visz előre, de az nem, hogy a végén rám van sütve, hogy bunkó vagyok, meg igazából leszarod a véleményem..... mert akkor mi van??? ki is pöröl a másikkal? és az meg a legkönnyebb mondani, hogy ja, változtam, de nem szóltam, mert egyébként leszarom a véleményed, ha úgyis bunkó vagy....

Én: igen, nyilvánvalóan rólam szól az, ha én a te véleményed olyan határoknak érzek, amiket ha átlépek, nem értek vele egyet, akkor mehetek. valóban gond, mindig is az volt. kb. most elégeltem meg a saját viselkedésem is. de ahelyett, hogy azt kérdeznéd: te hogy látod, mellesleg a saját életeddel kapcsolatban azt a dolgot, ehelyett elmondod a te képed róla. és azt az érzést kelted, hogy  "na tedd valahova."

Kr.: és ha elnézem az elmúlt jó öt év kommunikációját, akkor ha az emlékezetem nem csal én vagyok az , aki 90 százalékban ugratom a bokorból a nyulat, bekérdezek, tisztázok, és amellett, hogy megkapom a fentieket, még azt is megkapom, hogy én én török rád, te meg elhajolsz. ez régen rossz, ha így értékeled. mert én nem harcnak fogom ezeket fel, hanem azzá válik, és te írod le, hogy egy hétig dühöngsz... a szavakat, a stílust a harcot, mind te írod le, és állítasz be egy nem tom minek (nem pozítvnak9 és egyszer nem írod, le, hogy én másnak lennék, mint barom.

Én: azért ilyen az elmúlt öt év kommunikációja, mert az éreztem, hogy azok miatt a dolgok miatt, amikkel küzdök olyat kapnék a pofámra, hogy leesne a fejem.

Kr.: baszki olvasd már újra a beszélgetéseinket: hányszor kérdeztem meg, te mit érzel, hogy gondolod, én így, vagy máshogy, vagy a korlátaim között így, te hogy? csak hogy mi a vége: ehhez fáradt vagy, én gunyoros vagyok, és letámadlak.... ez a vége.

Én: hogy hiba volt? elismerem. az elmúlt egy hét pont attól volt rémisztő számomra, mert nagyon úgy tűnik, az alapokkal van baj. volt mindig is

Kr.: de mit kapnál? mit????egyetlen egyszer mondtam, hogy basszus, ezt szarul csinálod, de csináld. egyetlen egyszer. a munkahelyeddel kapcsolatban. mikor basztalak le, hogy leessen a fejed? ja még egyszer a hörgőid miatt....

Én: a lényeg az, hogy sosem éreztem egyenrangúnak magam. emiatt ordíthatsz is, akkor is tény. most kimondom.

Kr.: jó. alapok. akkor ott vagyunk, amit írtam: megváltoztak a játékszabályok, csak nem szóltál nekem....

Én: milyen játékszabályok?

Kr.: neked nem jók a játékszabályok, amik köztünk vannak. akkor mi legyen? (ja, és tetü vagyok, de akkor ezek szerint sose voltak jók, mert nem jól érzeted magad: akkor minek is vagy velem?) egyenrangúság? miben, hol? milyen összemérés alapján? eszembe se jutott sose... örültem, hogy téged a barátomnak mondhattalak. minek ide összemérés? tök más az életünk, hol lehet ezt összemérni, hogy az egyenrangúságot ki lehessen mondani? a büdös életbe nem aláztalak, nem becsméreltelek, sőt. sőt, én sokat belefecceltem ebbe a kapcsolatba, hogy jól érezzük  magukat. még ha én nem is érzem mindig jól benne magam, de ez minden kapcsolat jellemzője.

Én: mert egy fantasztikus, varázslatos ember vagy a számomra. akinek a közelében én is annak éreztem magam.aki kezdettől fogva hordoz magában olyan erőt, és belső  szabadságot, amit én csak elérni szerettem volna. az utóbbi időben kezd ez bennem létrejönni. lassan érek, úgy tűnik. de pont ebből az alapállásból lett érthető számomra, hogy mielőtt szembesítettelek volna  azzal, ami sokszor én bíráltam magamban legjobban, inkább ki se tettelek neki. nem te aláztál meg, vagy csináltál rangsort, hanem én.

Kr.: de nem tudok minden állapotodnak eleget tenni. és nem értem miért támadsz engem.

Én: nem támadlak. magam miatt dühöngtem jobban. vannak gondolataim azzal kapcsolatban is, amit rajtad látok az elmúlt 5 évben. mert te meg azt érzed, hogy sose figyeltelek, ez nem igaz

Kr.: mindenki küzd, mindenki hiteles akar lenni, mindenki a saját jó sorára törekszik. ha a szemembe valaha is hiteltelennek tűntél, mindig, de mindig megkérdeztem, hogy miért van ez, hogy először lássak  a dolgok mögé, és utána morogjak. pl-. te azt mondtad, hogy sose fogsz cigizni... aztán most rá vagy szokva, és te tudod a véleményem a cigiről. mindig tartottam magam ehhez. de sose gondoltam rólad, hogy te most hiteltelen vagy. és azért nem, mert rákérdeztem, hogy hogy is van... ilyen apróságok. nekem ez az élet, a barátság, nem az, hogy rébuszokba beszélek a bennem lévő nyugalomról... én faragatlan vagyok ebben, nekem események, tények, tettek a mércék.

Én: nekem pedig az azokhoz kapcsolódó gondolatok, amiket százszor könnyebben, és hamarabb kimondok, mint az eseményt magát. én meg kívülről látok, látlak téged az életedben, és gondolataim támadnak tőle. az esemény egy dolog, ami abból lesz, az meg egy másik.

Kr.: csak tudod, nekem nem jelent az ám semmit, hogy nézek valakit, ritkán, viselkedve, egy szituáció nélküli közegben, és gondolok róla valamit, majd kijelentem, hogy a gondolataim milyen széleskörűek, és mélyrehatóak......

Én: egy árva jelzőt nem mondtam a gondolataimra. nem gondolom sem mélyrehatónak, sem a nagy büdös igazságnak.

Kr.: és ha majd olyan passzba vagyok, akkor majd kinyilatkoztatom ezeket a gondolatokat.... nem. én mondtam az én gondolataimra....

Én: a veled kapcsolatos gondolataim kimondásában nem az én hangulatom, hanem a te állapotod volt mindig is a meghatározó

Kr.: na..........     ki nyúlt eddig ki után?????  az én állapotom????? hányszor zártam le valamit azzal, hogy fáradt vagyok???? hogy most higgadnom kell???? az én állapotom???? egyetlen akadályt látok: a gyerekeket, mert tőlük nem lehet beszélni.

Én: 1. próbáld azt a tényt elfogadni, amit belátok, hogy hiba volt, bár nem akartam csinálni, és nem tudtam ellene tenni, hogy milyen alapról indult ki részemről a kapcsolatunk. ha nem éreztem magam egyenrangúnak, és te helyesnek tartottad, amit teszel, akkor részemről eleve gátolt, hogy ellenkezzek. ha feltűnt, épp most lett belőlem elegem. 2. igen, a gyerek, és a gyerekek. imádom őket, de fogalmad sincs, hányszor akadályoztak meg abban, hogy bármit is, konkrét dolgokat is elmeséljek. 3. amikor nyilvánvalóan annyira a saját világodból beszéltél, annyira látszott rajtad az akár érzelmi, akár biológiai eredetű feszültség, vibrálás, sokszor agresszió, hogy jobbnak láttam, ha befogom, mert nem értenéd jól, amit mondok. pl. hogy ha tetszik, ha sem, bezártad magad az elmúlt 5 évben egy olyan helyzetbe, ami neked nagyon értékes, ellenben nagyon sok energiád emészti fel, hogy stabil maradj benne.

Kr.: és??? bocsika: ki is mondta, hogy mi lesz, ha gyerekem lesz??? nem én???? de.... ki is húzta eddig???? én... ki si mondta, pontról pontra, hogy mi lesz???? én??? én... ki is nem csodálkozik????? én.... te nem emlékszel????? csak tudod, mi nem lett bekalkulálva, hogy olyan kibaszottul lesz  igazam: hogy ja, a férjem, aki eddig hisztizett az első gyerekért, amikor megvan :nagy ívben leszarja, hogy a felesége gyereket vár, szül stb... olyan nagy ívben, hogy az már válóok... olyan nagy ívben, hogy alapvető etikai határokat felrúgva önmegvalósít: csajozik, időt tölt, kipróbálja magát.... amikor éppen apukának kéne lennie, mert ezt akarta.... éppen ez nem lett bekalkulálva... meg az, hogy az az ember, aki megtámogatott volna az elvi kibaszott véleményével, akár kritikával, akár figyeléssel, az éppen önmegvalósít, és majd akkor forduljak hozzá, ha már önmegvalósított.... na ez sem lett bekalkulálva.... nem érteném jól???? én nem érteném jól, amit mondasz???? te tényleg nem emlékszel arra amiket mondtam??? amiket pontokba szedtem, hogy mit gondolok a gyerekekről??? és hogy pont én vagyok, aki igen, a gyerek gát, és kurvára nem sértődöm meg, ha ezt leírod, és én vagyok az, aki újra és újra új csatornát nyitok lásd skype, azért, hogy kifejezzem: érdekelsz,, kellesz... és akkor én kapom meg, hogy az én állapotom, meg az én stabilitásom, meg az én bunkóságom??? meg az én bezártságom???? az enyém???? amikor pont nem én nem látok ki a fejemből?????? amikor pont nekem tiszta minden, de nagyon az, és én vállaltam mindent, és szemernyi kétségem nem volt arról, hogy meg tudom csinálni, csak sokkal, de sokkal könyebb lett volna, ha a férjem nem árul el, a barátom meg ki lát a fejéből.... és én, én nem látok jól???? én, aki pontosan látom, hogy mennyi energia van benne, és nem azt a szót használom, hogy felemészt, pedig nem vagyok a szavak embere....és az én zárt világomról beszélsz, csak azért mert te éppen most kezdesz nyitni, és új dolgokat mersz ki próbálni, és az én bezárt világomról beszélsz???????? és emlékeztetsz arra, hogy milyen vagyok most, amikor én öt éve megmondtam, hogy milyen leszek??????és  rám vered, hogy nálam vannak a gátak, a gyerekek meg a zárt világom????? én nálam?????? és én nem érteném jól, amit mondasz???? ezek szerint te akkor sem értetted, amit én akkor mondtam.

Én: emlékszem. és értem. és emlékeim szerint épp eleget vitatkoztunk is, még L. előtt, hogy jó lesz-e ez így.

Kr.: és úgy gondolom, hogy pont én vagyok az, aki nem csak a gyerek szarjáról beszél, meg a böfijéről....és az én zárt világomat emlegeted??????

Én: nem verem rád. erről az indulatról beszélek. egyáltalán nem verem rád. csak épp ezek olyan dolgok, amikkel valóban nem lehetett mit tenni, és mást csinálni. de. mondjuk próbálhattam volna olyan lehetőséget teremteni, amikor nincsenek ott a gyerekek. elég nehéz, lássuk be. próbálhattam volna többször

Kr.: próbálhattál volna....

Én: de azt is gondolom, hogy kettőn áll a vásár. azt is gondolom, hogy nem viszem el egyedül a balhét. nem megyek abba bele, hogy akkor most erősen gondoljam én át, mit is akarok ezzel a kapcsolattal, mert én voltam a szar a palacsintában. különösen azért, mert aztán te nem biztos, hogy kivárod. nem állok a sarokba. végre kinyitom a szám. végre elmondom, hogy miben voltam hülye, és azt is miért. ami neked fájhat, mert tök másképp gondoltad, de végre elkezdtem küzdeni azért, hogy ez másként legyen. és te veszed támadásnak. de legalábbis támadsz. ha nem ma mondtam volna el, elmondtam volna holnap, vagy hamar, mert kellett.

Kr.: olvasd el újra, amiket eddig írtál. és rájön, hogy ki támad.

Én: mondtam, hogy ellenkezni fogsz

Kr.: ezt írtad: "de azt is gondolom, hogy kettőn áll a vásár. azt is gondolom, hogy nem viszem el egyedül a balhét. nem megyek abba bele, hogy akkor most erősen gondoljam én át, mit is akarok ezzel a kapcsolattal, mert én voltam a szar a palacsintában. különösen azért, mert aztán te nem biztos, hogy kivárod. nem állok a sarokba, K. Végre kinyitom a szám." akkor ezek szerint te akkor tök mást gondoltál, mint, amit mondtál....

Én: te gondoltad másképp

Kr.: te akkor sarokba álltál.... hát nem úgy tűnt.

Én: most nem állok a sarokba

Kr.: akkor sarokba álltál????

Én: sosem mondtam mást, mint amit gondoltam. sosem. csak voltak olyan dolgok, amikről nem beszéltem. és az sem mindig. a sarokba állást meg arra értettem, hogy szerintem most nem volna megfelelő, ha csak addig jutna el a dolog, hogy hibás vagyok. onnan valamerre tovább kell lépni.

Kr.: akkor sarokba álltál???? ki mondja hogy hibás vagy bármiben???? nem hazudok, csak nem mondok el mindent, ami gondolok????

Én: én mondom.

Kr.: te mondod, hogy hibás vagy????? én nem beszélek hibásságról.... te beszélsz...

Én: jó, akkor te ezt minek gondolod?

Kr.: MINEK GONDOLOK MIT??? te írtad: te sarokba álltál, te hibás vagy,(de azért mégse) de most aztán jól megmondod, mert a sarkadra állsz... mit is mondasz meg? hogy nem érzed magad egyenrangúnak, meg hogy sarokba álltál? amikor ezt megélted egy szóval sem mondtad, hogy hű de szarul érzed magad miattam. én akkor is azt mondtam, hogy lépjünk tovább. mondtad: oké. most meg kiderül, hogy te akkor sarokba álltál, és szinte kényszerből mondtad?én egyfolytában a továbblépésről beszélek, meg arról, hogy magamhoz képest türelmesen megvártam, amíg változtatod az életed, én teszek gesztust, hogy gyere keresztszülőnek, ergo nyitva hagyom az ajtóm, meg érdekel, hogy mit változtatsz,  erre kiderül, hogy én sarokba szorítottalak, egy gunyoros, állapot-függő, gyerek-gátas vagyok, aki csak ítélkezni tud, de akinek szerencsére nem mondtál el mindent, és akinek aztán most kimondod mindezt..... én tudom, hogy mit akarok tőled. Te tudod, hogy tőlem mit akarsz? ja, és még én vagyok az aki, máshogy gondolta a dolgokat.....

Én: én a mostani pillanatról beszélek. a "próbálhattál volna"-ra volt reakció

Kr.: igen. mert ezt gondolom., mivel van két gyerekem, nem fogom azt mondani, hogy gyere teadélutánra.... azt mondom, van más csatorna is. próbáltam más csatornát. ("lássuk be, nehéz ügy".) most úgy gondolom, hogy talán itt kifulladt ez a dolog.

Én: igen, tudom. a keresztszülőség felmerülésekor tanúsított pánikreakcióm mögött is az volt, hogy nem tiszta a kép, és nemcsak a melegség vagy sem miatt. hanem az alapvető reakcióim miatt. végre magam előtt is tisztázott helyzetben megélt barátot szeretnék, aki inkább a családom, mint az igazi. azt szeretném, ha ez az ember értené, hogy tök egyedül elmenni egy melegbuliba, leküzdve minden félelmet, az nagyobb győzelem volt, mint bármi az elmúlt 1 évben - még akkor is, ha szerinte ezen semmi görcsölnivaló nincs, bocs, én azt teszem - és ne vágja a fejemhez: tetteket! akinek nem félek elmondani a gondolataim, a kétségeim. és ez persze rajtam is múlik.

Kr.: sajnálom, ha szarul érezted magad velem.

Én: pont nem ez a lényeg

Kr.: én titkon tervezgetem, hogy mi lesz ha a barátnőddel együtt megyünk túrázni. tőlem, ne várd, hogy megsimogassam a fejed, hogy milyen ügyes vagy. a gyerekemet sem dicsérem meg, ha nem muszáj. én ilyen vagyok. kurvára nem érdekel a melegséged egy szinten, az érdekel, hogy az legyél, aki vagy, de tényleg... ne egy hülye picsa, aki a világ kényszeréből olyan , amilyen... és ezt csak tettekkel lehet elérni, és csak az erre való buzdítással -tőlem ezt lehet elvárni, én ezt bírom nyújtani. ennél jobban nem tudok melletted állni, nekem nincs pánikreakcióm veled kapcsolatban. csak felbőszít, és mélységesen elszomorít, ha olyan dolgokról olvasok, hogy milyen egy gazember vagyok, holott csak a másik gyáva, és amikor rájön, hogy nem én vagyok az, aki harapok, akkor meg belémrúg.... vállalom a homokzsák szerepét, de nem a személyeskedés terén. és csak valamiért. értékért, kapcsolatért, emberért. de nem minden áron. (leszarom, ha te ezt fenyegetésnek érzed).

Én: akkor épp ezt vedd úgy, hogy lassan megszűnök gyávának lenni és az ehhez vett lendület túl nagyra sikerült

Kr.: és igen, vallom. és tartom magamhoz, hogy mérlegre kell tenni a dolgokat, kapcsolatokat, és megnézni a deficit, meg a profit összefüggését. és ha nekem hosszú távon így nem jó valami, akkor az vagy megváltozik, és jó lesz, vagy abba marad.... de ha a másik csak elkeni a dolgot, és utólag értékeli, hogy akkor éppen milyen szar volt(am), akkor az nekem nem egyenes viselkedés. és ennél a pontnál már gondolkodom, hogy hogy is van ez. értékelni lehet visszafelé is.... de az hogy aztán az derüljön ki, hogy én máshogy gondoltam... az sok.  és akkor hol vannak a játékszabályok, amiket állítottunk?  visszafelé módosítani? mert most derült ki, hogy bátor vagy? mintha én lennék a totemjelző......

Én: nem az derült ki, hogy bátor vagyok, csak most teszek érte, hogy eztán másképpen legyen. együtt.

Kr.: én mindig tudtam mit akarok tőled. majd talán megbeszéljük, ha kíváncsi vagy rá. (újra elmondom, ha nem emlékeznél rá). most, tudod, két gyerekem van. a délutánt nélkülem töltötték, meg az elmúlt majd két napot is. itt lezárnám, objektív okokból a dolgot, de bármit írsz természetesen egy későbbi időpontban elolvasom. részemről zárnám le. a pontosság kedvéért.

Én: az elmúlt egy hétben nagyon sok minden átfutott az agyamon. az, hogy mért gondolod, hogy neked kell kiugratni a nyulat a bokorból folyton? értem én, hogy karaktervonás nálad, de nem kell. ezzel éppenhogy céltábla leszel. én azzal ültem le egy hete, hogy elmesélem, hogy mi volt, meg hogy éreztem magam, mert szeretném, mert be akarlak vonni. aztán hirtelen az ellenkezőjébe fordítva éreztem a helyzetet. aztán azon gondolkoztam, hogy ha elterelve éreztem magam az eredeti célomtól, akkor mért nem fordítottalak vissza? hogy lehetek ilyen béna, meg gyáva? és hogy inkább ez a gond, és nem te. amiket elmondtam, épp arról akartak szólni, hogy nem te vagy a hunyó, hanem én. de nem akarok az lenni. nem azt várom, hogy folyton simogasd a buksi fejem. bár néha nem árt, hogy oké ez. mert ez csak a te számodra ilyen egyszerű. minden alkalommal, amikor beszélek az anyámmal, tudatosul bennem, hogy még egy "abnormális" gyereket nem bírnának el. az ő szűklátókörűségük, meg a tönkrement idegeik? biztosan. de akkor is ők a szüleim. és a sort lehetne folytatni. ez olyan dolog, amivel naponta szembesülök akkor is, ha valójában tényleg senkinek, még a szüleimnek sincs köze ahhoz, kivel bújok ágyba. az a bizonyosság, amit évek fantáziái után akkor éreztem, amikor valóban ott volt egy nő, azt eltüntette belőlem, hogy kérdés legyen hova tartsak, de nem tüntette el a küzdelmet belőlem, meg a félelmet.