vergődöm

Nem akarok elutasító lenni. Nem akarok haragosnak tűnni. Csak, mint a csapdába esett vadállat, vergődöm a helyzetben.

Az igényeire voltam válasz. Kínos, hogy vagy pillanatnyiak voltak ezek az igényei, vagy nem át se gondolta, mit akar, és valójában nem ezt. Vagy lehet, hogy nem tudja elfogadni az igényeit még. Mindegy is. És még kínosabb, hogy ő nem tudott az én igényeimre válaszolni. Mert én tényleg komolyan gondoltam. Kíváncsi lennék, elhitte-e ezt nekem. Kár, hogy rám hagyta, hogy mit kezdek belül. Hogy reagálok őrá. Pedig volt lehetősége belenyúlnia. Hát én reagáltam. Kötődéssel, vágyódással, a lehetőségre nyitottsággal, és mire észbe kaptam, hogy már hónapok óta vele a fejemben kelek és fekszem, végül szerelemmel. És ez akkor is igaz, akármilyen őrültnek, abnormálisnak, idegennek vagy ijesztőnek tűnik is. Vagy hihetetlennek.

Egy kis vergődés még belefér...

Ismerem magam. Tudom, mennyire rá tudok hangolódni valakire. És teljesen átélem. Ebbe nyilván bele fogok egyszer dögleni. Közben meg olyan jó. Csak tényleg képes az ilyen helyzet felülírni mindent. Utána meg keresgélem hosszasan magam. Én így változom, asszem. De hála istennek, ritkán esik meg velem.