mélypont

Azt hittem, ott a mélypont, ahol a fájdalom van.

Tévedtem. A mélypont ott van, ahol már minden mindegy. Semmi se számít. Se hit, se hivatás, se morál, se elvek, se élniakarás.

Amikor rájössz, hogy már belehalni se tudsz semmibe. Hogy ha nem tudod, hol vagy, merre mész, mit csinálnál ott, ahova tartasz, és mégis minden tök egyforma. Végtelenül unalmasan egyforma.

Az éhség, a vágyódás, a csalás, a halott üresség bent. A gerinc is, ami nem engedte, hogy a lába elé vesd magad, és könyörögj neki.

Már a kínod is unalmas. És mindegy. Fájsz vagy sem. Élsz vagy sem. Halsz vagy sem. Megszülettél vagy sem. Álmodik téged valaki vagy sem.

Önmagához tett hasonlóvá. Mint a vámpírok. És tényleg értem, mindennél jobban.

De hogy van az, hogy akit én akarok felhozni a mélyből, az magával ránt. Belémolvad és szétrombol.

És már a harag is mindegy. Nincsen semmi.