Már megint azt érzem, hogy rohannak a napok, és én őrülten és emiatt teljesen irracionálisan, pánikban kapkodok a dolgaim után.
Megfogadtam, hogy nem vállalok sokat, mert nem tudom elvinni, nem okés ez a rendszer még. Erre szépen lassan, egyenként a nyakamba basztak egy halom dolgot. Van úgy, hogy egyszerre hárman akarnak most azonnal elintézni, elintéztetni velem valamit. A kutyám szövettani eredményét meg nem tudtam megkérdezni az állatorvostól, mert nem volt rá időm.
2 hét alatt háromszor aludtam el. Kétszer megoldotta egy taxi, de egyszer csak a 4. órámra értem ki. És még nincs október vége.
A család megint tiszta balhé. És én ülök döbbenten, mert újra rájövök: inkább kívánom az alkoholista, hazug, szüleit és családját tönkretevő testvérem pusztulását, bár maradna ott az utcán egyszer végleg, mint hogy tehetetlenül nézzem, ahogy életük vége felé teljesen rámennek a szüleim a bánatra, a szégyenre, a bűntudatra, a feszültségre, amiben élnek. Nem vagyunk normálisak, lassan egyikünk sem.
Jaj, de nagyon kéne egy kicsit pihenni, egy olyan világban, amiben nincs család, nincs K., nincsenek kérdések, de még válaszok se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése