letisztulóban

Volt pár nyugodt napom. Valahogy letisztulni érzem a dolgokat magamban. Elmúlóban a hiszti, végre.

Látom, érzem a kínlódását. Nem miattam, az élete szar. De ezen már nem segíthetek. És igaza van Z.-nak: nem lehet mindenkit megmenteni, önmagától sem. Tudom, hogyha itt állna az ajtóm előtt, visszafogadnám az életembe, és mindent újra tudnék kezdeni. De nem nyúlok utána. Ha kellenék, neki kéne lépni. Nem az az én értékmérőm, hogy kellek-e neki.

És mindent ugyanúgy csinálnék, a későbbiek fényében is. Mert marha fontos időszak ez az életemben.

A héten itt volt Z. Végigbeszélgettük azt az éjszakát. Nagyon lassan, óvatosan fogadtuk vissza egymást az életünkbe. Reggelre már nagyon nyíltan tudtunk beszélni, ő az ő életéről, melegségéről, én az én életemről, kérdéseimről, élményeimről. Felnőttünk, megállapítottam. És végtelenül boldoggá tesz, hogy ez vele így történt végül. Nagyon hiányzott a barátsága. De visszakaptam, visszaszereztem, visszaadta, és én visszaadtam neki az enyém.

Ez a szabadságérzés, ami fel-felbukkant bennem, lassan állandósul.

Kr.-val meg érlelődik egy nagy beszélgetés.Lassan kész vagyok rá. Nem is a melegségem lehetőségéről, nem csak arról, hanem úgy általában a kapcsolatunkról, ami nekem nagyon fontos, de a változások, amiket belülről megélek, a viszonyomat, teremet is megváltoztatják, amihez igazodnia kell, de legalábbis tudnia róla, hogy jó legyen a kapcsolat továbbra is.

Zs. meg, remélem, becsajozik a hétvégén. Megérdemelne egy olyan lányt, aki képes meglátni benne azt, amit én megláttam. De ezt a részét se sajnálom az elmúlt hónapoknak. Fontos volt megélni azt is, hogy pasinak is kellek.