ez + az

Mindig ez van nyáron: semmi dolgom, és sosem érek rá.

Voltam otthon a szülőknél. Annyira örülnek nekem, meg minden, én meg csak némán fuldoklom, mint a partra vetett hal, a tujabokorba bújva nyüszögök Editnek a telefonba, aki meg nélkülem nem tud nyugodtan aludni. Kész idegkimerülés minden esetben.

Most meg házpásztor vagyok: a barátaink családi házát őrzöm éjszakánként - a környéken egyre másra törtek be házakba -, meg a kertet gondozzuk. Én, a világéletemben panelpatkány kisjány uborkát szedek, gazalok, Edit locsolja a kertet (a dög, át nem engedné nekem, annyira szeret pocsolni :), persze, a fűnyírás előtt szedhetem én a kutyakakit... :) ).

Merthogy kutya is van, kettő. Be kell látnom, kutyahiányom van. Az ebem két éve ment el, a mai napig fáj. De szeretek kutyával lenni. Na most lehetek.

Tegnap délután üldögéltünk a teraszon, kávézva, cigizve, és mindkettőnk fejére az volt írva, hogy azért tudnánk szeretni egy házat.

Közben meg nagyot fújunk, amikor hazaérünk a kilencedikre. Az ajtóra belülről ki van akasztva egy tábla: Édes otthon.

Tényleg az.
Ja, és a kedvessel végre találtunk egy normális orvost, könyöke kezelés alatt.