A bátyám megint lelépett. Valahol fetreng részegen, büdösen, olyan állapotban, hogy én biztosan messze elkerülném. Anyám pedig mérhetetlen mélységben ül magába roskadva. Nagyon sajnálja magát. Másfél nap alatt egy kérdést sem tett fel, ami rám vonatkozott. És egy mondatom sem tudom úgy elmondani, hogy valaki bele ne vágjon. Vajon mért nem meséltem sose semmit... Családi program keretében járjuk a szolnoki kocsmákat. Jó, mi?
De holnap végre megyek haza a kedveshez. Hiányzik, mesélnie is kellene. Úgy néz ki, nagyon jól vesz minden akadályt az új melóban, de akkor is. Meg a gerincének, forgójának is hiányzom. Egyre jobban tudok masszírozni, mellesleg. Előjátéknak sem utolsó.
Az vagyok, aki vele vagyok. Ez a bejegyzés is csak negyedik nekifutásra lett értelmes. Valamennyire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése