Szinte már unalmasan jól vagyok. Sehol semmi önpusztítás vagy épp az ellene való harc. Nem eszem magam semmin. Nem az van, hogy minden olyan tökéletes, de nem görcsölök, és nem aggódom. Olyan nagyon szokatlan állapot, hogy komolyan gondolkodom: ez normális? Aztán persze nevetek magamon, az életem volt szar eddig, ha nem éreztem ezt.
Kérdezgetik mások, hogy vagyok, olyanok, akiknek még válaszolnék is őszintén. És nincs mit mondanom azon kívül, hogy jól. Élek, élvezem, egyben vagyok, és harmóniában magammal, a világgal. És E.-vel.
De uncsi.... ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése