Éjfélkor kint a konyhában, túl sok mindenen, mellettem állva elájult, be a szék és az asztal közé. Felszedtem, aztán a karjaimban még egyszer összerogyott, de akkor legalább már meg tudtam fogni, hogy meg ne üsse magát. Vérnyomás? Vércukor? Nem tudom.
Féltem. Aggódom.
Azért, amit csak én ismerek belőle, már teljesen odavagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése