hosszú az út

Túl hosszúak ezek az utak reggelente munkába menet. Túl sok időm van gondolkodni.

Amíg vártam, hogy eldöntse, mit akar, a vége felé pedig már csak azt vártam, mikor közli - hiszen minél több idő telt el, annál kevésbé volt valószínű, hogy vállalja a pillanatot - összekészítettem egy csomagot magamban-magamból neki. Volt benne türelem, megértés, empátia, tolerancia, nyitottság, befogadás, elfogadás, emberi intimitás, őszinteség, harmónia, bizalom. Meg erő. És az, hogy az életem, az igazi valóm része legyen. Nem én vagyok az Úristen, hogy döntsek mások felett, de afelett igenis én döntök, hogy kit engedek a múltam és a jelenem közelébe. És persze szenvedély is volt benne, de nemcsak, és főleg nem az. Ez így nem kellett.

Őszintén, olykor nem is ő hiányzik, hanem az érzés, hogy ezt odaadhatom neki. Az adás mozdulata, ténye, élménye.

15-20 év óta az első ember volt, akinek ezeket nem önmagam ellenére akartam adni, hanem teljes egyetértésben magammal. Aki miatt nem küzdöttem belül, aki ellen nem küzdöttem belül. Aki miatt sokkal inkább lettem egész, mint nélküle. Talán ezért nem szoktam sajnálni legtöbbször, hogy ez történt velem.

Miután döntött, arról, ahogy viselkedtem, talán azt gondolja, hogy hazudtam. Pedig nem. Csak megpróbáltam ebből az uzsicsomagból kiválasztani azokat, amik kellenek neki, kihagyva azokat, amik nem. És kihagyva azokat, amik miatt egyértelmű lenne, mi is zajlik. És kísérletet tettem arra, hogy viszonzás nélkül kaphassa meg.

Nem őt szívattam meg, hanem magamat főleg, mert rájöttem: vagy csak az egész megy, vagy semmi. Ha darabonként szórom el neki, az nem elégít ki, az nem elég, és vissza se kapok semmit. Amit szeretnék, biztos nem.

Mostanában észreveszem magamon, hogy teljesen váratlanul hozzávágok ebből részeket olyanokhoz, akik nem is várják, és én se várok viszont semmit, csak azért, mert egyszerűen nehéz ez a csomag, csak pakolászom ide-oda, mégsincs helye. Összeraktam, kidobni nem akarom, de mint az órákig készített többfogásos vacsit, ami nem kell senkinek, odaadom falatonként egy-egy ismeretlennek. Attól nem vársz vissza semmit. Nincs csalódás.