unomunomunomunom

A kedvesem fájlalta a fogát már két hete, hősiesen (hülyén) titkolva mennyire is igazán. Mígnem két nap után hazaértem, és félcipót találtam az arca helyén. Elővettem tanárnénis modorom, és elparancsoltam magunkat egy fogorvoshoz.

Fog kihúzva, gyógyszerek megvéve, asszony alszik a sok fájdalomcsillapítótól meg érzéstelenítőtől... A fogorvos meg gazdagabb lett a két éve dédelgetett krakkói utunkra szánt pénzzel.

Pedig már minden megvolt, repülőjegy vissza, buszjegy oda (mert a Tátrát látni kell), főnökök megpuhítva. Egy lelkendező Z. a vonal másik végén...

Nem a kedves a hibás, még csak nem is a fogai (nem tudok fontosabbat elképzelni az ő egészségénél vagy az enyémnél), hanem az az élet, ami olyan, hogy az összesen ledolgozott 45 évünk után nem keresünk annyit, hogy egy ilyen helyzetet simán megoldjunk.

Istenem, de unom ezt az anyagi kötéltáncot....