nyugaton a helyzet...

Már szinte engem is zavar, milyen ritkán írok. Igazából az időm nagy része:

• valahonnan valahova közlekedéssel,
• valahol ottlétekkel,
• az éppen aktuális utolsó határidőig jutott dolgok elintézésével,
• mindezek koordinálásával,
• Edittel való együttlétekkel,
• és nagy ritkán- miként azt a már havonta, kialvatlanság és stressz miatt előtörő migrénem is jelzi - alvással,
• migrén idején vízivással

telik.

Az óráimon már csak a bőrszerkó hiányozik a dominasághoz. De ha nem ostorral közlekednék be az óráimra, az osztályom megenne reggelire, mint bárkit a kollégáim közül. Riasztónak találom még mindig, hogy mennyire tudom élvezi a hatalmat. Ha nem lennék meggyőződve arról, hogy alapjában véve jóindulatú ember vagyok, komolyan aggódnék. Ez a (vak)hit ettől még megment.

A logisztikai sulival elvagyok, de baromi sok idő és energia. A keddi napokon jellemzően kaparom magam. Angol órám hol hülyének érzem magam, mert bedob egy témát a tanár (pl. magyarázzam el a főnököm üzleti partnerének, aki beragadt egy ismeretlen városban a dugóba, és késni fog, hogyan jut el a találkozó helyszínéig), és nem vagyok az ehhez szükséges szókincs birtokában, emiatt csak nyökögök. Hol pedig unatkozom, mert a névelőket magyarázza a nyelvtanból. Szavakat tanulni, felfrissíteni a 15 évvel ezelőtti közepes tudásom, nincs időm. Én nem tudom, nem vagyok nyelvtanár, de módszertani bajaim vannak. De a marketingóra az igazi. Amikor este 8-kor ülök egy borcég fejlesztési tervei fölött, és próbálok neki a különböző marketingstratégiát kitalálni. Kicsi probléma, hogy nem tudom, mi az - a tanár csak folyton emlegeti, de még nem árulta el, mi a szösz lehet az, és a borászathoz sem értek. A teremben meg hideg van, mert hat óta nem megy a fűtés. Az igazi szaktárgyakkal semmi bajom. Én, a sudoku-függő magyartanár egészen nyugodtan elszámolgatok bármivel.

Szerettem volna egy 2011-ről szóló posztot írni. Szerintem majd 2012-ről sikerülni is fog. Vagy nem.

Az egyik gyerekemet kiosztották a Facebook-on, hogy mit keménykedik, a baszd meg-et bazd meg-nek kell írni. Én gyerökömet csak én oszthatom. Úgyhogy kapott egy kommentet a fiatalember, mely a baszik ige tövéről, a felszólító mód jeléről és ezek összekapcsolásáról szólt. Örüljön a kis pöcs: a zöngésedést előidéző részleges, csak ejtésben megnyilvánuló hasonulásról még nem is írtam neki... Nyilván én is a kommenthuszáron kötök ki...

A madarak meg csicseregtek ma hétkor a Széchenyi téren, és este a suli körül is. Január 11-én...

Elképedek olykor.