...amiket nem értek. Például, hogy a tecsóban miért 4 pénztár van nyitva a 20-ból hétfőn munkaidő után, amikor a kamrából a hétvégén mindent kizabáló nép vásárol. És én is, mert csak akkor és ott tudtam megvenni dolgokat. A vásárlás 12 perc volt, a sorban állás 35...
Meg azt sem, hogy jó emberek miért nem érdemelnek nyugalmat.
De az is van, hogy jelentkeztem informatikából érettségire. Ha én még egyszer tanulok valamit, akkor ahhoz ez fog kelleni. Már írtam egyet próbából. Teljesen rutintalanul négyes lenne a vége. Még rágyúrok az ügyre, mert kevés dolog lenne cikibb, mint a saját iskolámban nem ötösre megcsinálni.
Meg még az is van, hogy van előnye annak, ha legfeljebb hétvégén látjuk egymást Zs.-vel. Még mindig olyan először meglátni, mint az elején. Száguld felém az utcán, majd odaér, mint aki egész életében ezért indult el. Vagy otthon várja, hogy nyissam az ajtót, és ott áll a konyhaajtóban. Gyönyörűen. És ez a nő tényleg az enyém... A hétvégék éltetnek.
A suliban mostanában teljesen jól elvagyok. Nem mintha változott volna bármi, inkább csak én: elég kevéssé érintenek meg a dolgok igazán.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése