Nem rajzolgatok szíveket sehova. De reggel hallanom kell a hangját. Ülök mellette a kocsiban, és a kezem a combján nyugtatom. Összetartozunk. Velem van, bennem van. Két hónapja az életem része. Mindig is magamban hordtam talán. Mindig is az ő szavaira vártam, az ő érintéseit vágytam, az ő sóhajait szerettem volna kiváltani. Életünk zuhanásaiból repülés lett.
Őszintén szeretném, hogy közelebb legyen mindig. A hétvégékben élek mostanában.
Más nemigen hat meg. Dolgozom, és csinálom, ahogy szoktam, de valahogy kívül van rajtam a világ. Nem viselkedem őrülten, nem mászkálok ábrándos tekintettel, de kívül vagyok.
Kivéve amikor verekedő kamaszfiúkat kell szétszednem... épp e post írása közben kellett felállnom. El is szállt az ihlet... Megyek is dolgozni tovább....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése